EGY KIS ÍZELÍTŐ AZ EREDMÉNYEKBŐL



Míg a megkérdezett hívők az adakozás gyakorlatával azonosulnak leginkább, a legnagyobb hiányosságot abban látják, hogy nincsenek megfelelő ismerkedési lehetőségek igei párkapcsolatok létesítéséhez a gyülekezetekben.
A mindennapi problémák megoldásában az egyház befolyását nem tartják meghatározónak, a magánéletben a szükségeshez képest úgy érzik, korlátozott mértékben élnek szellemi életet.
Az időtöltések között kiemelkedő helyet foglal el az internet, számítógép és okos-telefon.  A TV- és filmnézésre fordított idő szintén nem elhanyagolható.
És úgy tűnik, mi, keresztények, jobban tisztában vagyunk azzal, hogy mit vár tőlünk Isten, mint amennyire képesek vagyunk megcselekedni azt. 
A Bibliát naponta többször olvasó kisebbség jelentős mértékben elégedettebb hitélete eredményességével és imaéletével, mint a többiek. Ugyanők sikeresebbek a bűn feletti győzelem területén is.
Lássuk a részleteket:

HITÉLET-MÓD KUTATÁS AZ EGYHÁZ ÉPÍTÉSE CÉLJÁBÓL


A KUTATÁS MÓDSZERE


FELEKEZETI MEGOSZLÁS


FOGLALKOZÁS


ÉRTÉK SZÁMOK


ÉRTÉK SZÁMOK






















FORDÍTOTT ÉRTÉKELÉSŰ ÁLLÍTÁSOK

Minél magasabb értékszám, annál negatívabb minősítést jelent

 

ÁLLÍTÁSOK 1 - 17 - IG


ÁLLÍTÁSOK 18 - 27 - IG


KAPCSOLATOK


INTERNET, SZÁMÍTÓGÉP, OKOSTELEFONNAL ELTÖLTÖTT IDŐ


TV ÉS FILM NÉZÉS


BIBLIAOLVASÁS


IMAÉLET


ÖSSZEGZÉS


MIÉRT?
























BIBLIAOLVASÁS / ELÉGEDETTSÉG

BIBLIAOLVASÁS ÉS A BŰN LEGYŐZÉSE

BIBLIAOLVASÁS ÉS INTERNETEZÉS, OKOS-TELEFON, SZÁMÍTÓGÉP


TEENDŐK


Szeretnél előrelépést a hitéletben?

Ha a kutatás eredményeit látva cselekedni szeretnél:
http://gyozteshitelet.blogspot.hu/


Észrevételedet, hozzászólásodat megoszthatod facebook oldalunkon, ahol támogatásodat is kifejezheted a „Tetszik” gombbal:


Csatlakozz a Hitélet-Mód Kutatás nyilvános csoporthoz!